
Győri Audi ETO KC: Nehézkes kezdet után nagy arányú győzelem Vácott
Hektikus, rohanós volt az első félidő Vácott az NBI 5. fordulójában, 14-14-gyel vonultak öltözőbe a csapatok. A lányok a második félidőben megtáltosodva tértek vissza a pályára, a mérkőzés végére tizenhárom gólra növelték előnyüket, 20-33 lett a végeredmény.
23.09.2015 – Győr / SPORT4Final / Frank Zepp:
Első félidő:
A hazaiak több alkalommal is vezettek, három góllal is. Az ETO ledolgozta a hátrányokat, de jelentős vezetésre nem tudott szert tenni. Mindkét oldalon szép védéseket láthattunk a kapusoktól, főleg Bíró Blanka brillírozott a váci kapuban, számos ziccerünket is megfogta. Góljaink többségét Tomori Zsuzsi és Heidi szerezték mezőnyből, illetve Sulland háromszor volt eredményes büntetőből. Az utolsó másodpercben Planéta még időben engedte el a lövést, így egállal fordulunk a második félidőre.
Második félidő:
Egy új ETO tért vissza a pályára, kőkemény védekezéssel, és sokkal pontosabb helyzetkihasználással. Percek alatt elhúzott csapatunk, és mindössze 6 gólt engedett az ellenfélnek, mialatt mi közel húszat tettünk rá a félidei góljainkra. A koncentrált védelemnek köszönhetően számos labdát sikerült ellopnunk, sok lerohanást sikerült eredményesen befejezni, Linn hiba nélkül lőtte a büntetőket, Kari csodásan védte a hálónkat, így tizenhárom gólos győzelem lett a vége: 20-33. Bravó Lányok!


Ambros Martín így látta a meccset: “Minden a védekezésen múlt, a második félidőben sikerült koncentráltan, fegyelmezetten védekeznünk, és ezzel magabiztossá tettük a támadásainkat is.”
Heidi Löke, aki hat gólt tett hozzá az eredményhez, eszerint nyilatkozott: “Az öltözőben a félidőben azt beszéltük meg, hogy agresszívebben állunk oda a védekezéshez, többet faltolunk, mert az első félidőben ebben voltak hibák. Ez a változás meg is látszott a kapott gólok számában, és a dobott góljainkat tekintve is.”
Uros Bregar nyilatkozata: “Az első félidővel elégedett vagyok, sajnos a második félidőre megmutatkozott a Győr valódi ereje, kicsit sok a kapott gól és a gólkülönbség, de jelenleg ennyit tudtunk kihozni a meccsből.”
Live: 0



Empfehlenswert
Erster Königsklassen-Triumph: Metz Handball entthronte Györ
EHF FINAL4 2. Halbfinale: Brest Bretagne unterlag Györi Audi ETO KC
SPORT4FINAL wünscht Fröhliche WEIHNACHTEN 2025